Még mielőtt megszülettek volna a gyerekek, már akkor is tudtam, hogy a karácsony előtti mézeskalács sütés mindenképpen az életünk része lesz. Az első nagy sütésünkre akkor került sor amikor Bence három és fél, Fanni másfél éves volt. A nagy várakozás ellenére nem az az idilli hangulat alakult ki, mint amilyet megálmodtam magunknak. Pár perc után Fanni az asztal tetején ült, az asztalt verte a sodrófával, és közben mind a ketten kétmarokkal szórták a lisztet. :) Idén már felkészültebbnek éreztem magam, és közben rájöttem arra is, hogy nem érdekes, hogy milyen lesz a mézeskalács, vagy, hogy mennyi készül el, hanem az, hogy a gyerekek élvezzék. Most is nagy szerepet kapott a sodrófa, és lisztszórás is volt, de a nagy változás, hogy idén először nem kaptam kisebb idegösszeomlást közben, beültem egy sarokba, és gyönyörködtem bennük.