Említettem már egyszer, hogy a tanulás egyik útja nálam, kedvenc fotós blogok olvasása, követése.

Az egyik abszolút kedvencem Szilvi http://www.szilvifoto.hu/blog/index.php, és nem csak azért mert imádom a képeit, és tetszik az is, hogy változatos, hogy ötletes, hogy a képei tele vannak érzelemmel, hanem azért is, mert nála tapasztaltam meg először, hogy ő nem fél megosztani másokkal is a tudását és blogjával önzetlenül segít. 

Amikor rábukkanktam a blogra, néhány éjszaka alatt átolvastam, elejétől a végéig, és azóta is rendszeres követője vagyok, rengeteget tanultam tőle.

Nemrég egy egynapos workshopon vettem részt nála, ami elmondhatatlanul nagy élmény és inspiráció volt nekem. Három családot fotóztunk a nap folyamán, közben sokat beszélgettünk, utómunkáztunk, mindezt nagyon jó hangulatban, és megtapasztalhattam azt is, milyen az amikor egy tanító nem csak profi, hanem lelkes és önzetlen is egyben.

Nagyon szimpatikus volt nekem az a hozzáállása, miszerint az lenne a jó, ha a fotósok nem konkurenciát hanem motivációt látnának egymásban, ezt én is teljes mértékben így gondolom.

Hosszú napunk volt, későn este értem haza, de annyira fel voltam pörögve, hogy sokáig nem tudtam elaludni, csak forgattam magamban az egész nap hallottakat, és alig vártam, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam magam.

Ez a lendület azóta is tart, nagyon köszönök Szilvinek mindent, nagy öröm volt nekem személyesen is megismerni Őt, és látni hogyan dolgozik.

Mutatok képeket is, amiket a workshopon készítettünk:2.család 1.jpgamira6 másolata.jpgamira2.jpgamira3 másolata.jpgamira5 másolata.jpgamira7 másolata.jpgamira8 másolata.jpgmiki1.jpgmiki2.jpgmiki5.jpg

 

 miki4.jpgmiki8.jpgmiki3 f_fh.jpg

Szerző: csakegypillanat  2012.07.14. 14:18 Szólj hozzá!

Címkék: workshop

A bejegyzés trackback címe:

https://csak1pillanat.blog.hu/api/trackback/id/tr544656443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása